Mert minden ember gyönyörű. Egy fáradt, sors-nyúzott arc láttán gyakran elgondolkozom, vajon mennyire mások volnának azok a vonások, ha viselője könnyebb, boldog életet élt volna. Minden arc izgalmas. Egyfelől a géneknek köszönhetően, másfelől minden döntés, minden megvívott küzdelem, győzelem, kudarc, minden csalódás, veszteség, vagy egy mindent elsöprő szerelem örökre beivódott a tekintetekbe, a barázdákba. Mindezekből tevődik össze az ember igazi arca, maga az EMBER. Fotós szempontból egy erős alap, amelyre rávetülnek az aktuális érzelmek. Hiszem, hogy mindenkiről lehet jó portrét készíteni.
Kétféle portré van:
Az első megközelítés szerint, ha cél az igazi ÉN megmutatása, nem hiszek a tízperces portréfotózásban. A legtöbben a kamera lencséje előtt feszengenek, egyfajta maszkot vesznek fel. A fotósnak emögé az álarc mögé kell bepillantást nyernie, ez pedig nem működik úgy, hogy “katt”. Ehhez valamennyire meg kell ismerni a portré alanyát. Nem kell összeköltözni, de beszélgetni, megnyílni, előjönni “ér”. Ez nem rohanós műfaj, és én pontosan ezért szerettem a filmet. A film befűzésekor “megágyaztam a fénynek”, minden beállítást jobban körül jártam, az egész valahogy sokkal nyugodtabb, emberibb volt, és számomra most, a digitálissal ez az elv mitsem változott. Semmihez sem fogható az érzés, amikor exponáláskor a fotós a zsigereiben érzi, hogy “megvan!”, sikerült megragadni a pillanat varázsát, azt ihletett állapotban próbálja marasztalni. Borzongató, és hiszem, ezt csak azt tudja, aki már átélte az alkotás csodáját, megörökíteni valami értékeset, a megismételhetetlent. És ez az a fajta alkotás, amit az AI sosem fog tudni reprodukálni. Ehhez azonban meg kell állni és figyelni. Úgy értem, valóban figyelni. Rettentő hálás dolog.
A másik megközelítés a street portré műfaja. Első blikkre talán úgy tűnhet, ellentmondok mindannak, amit fentebb felvázoltam, azonban szó sincs arról, hogy néhány perc alatt nem születhetnek jó felvételek. Ilyenkor azonban erősebben ”ül” az arcon a pillanatnyi hangulat, az elmúlt néhány óra lenyomata. Ez egy másik, rettentően izgalmas műfaj. Újabban kifejezetten élvezem a street-et, mert az utca tele van érdekes arcokkal. Leszólítani valakit, szóba elegyedni, bevonni őt az alkotás folyamatába, néhány perc alatt megmutatni őt, élmény és igazi kihívás. Az itt látható portrék egy része így készült.
Ha szeretnél magadról néhány megkapó, vagány, vicces, vagy komoly üzleti portrét, keress bátran!
Miért az ember?